Diákok tollából

Kanyonok halálszelében vergődő vándor voltam,vacsorára ördögszekereket ettem.Vihar közepén köteleket tépő hajósinas voltam,üvöltött s vért könnyezett a tenyerem.Hegyes jégcsapokkal fókákra vadászó

Az öreg csalót megkoronázták,lépése nyomát arannyal cicomázták.Dagadt ujján szétpattant a jegygyűrű.Csak legyen a trónhoz is épp ilyen hű.Kényelmes, Fenség? Csak

Új napra virradt. Éreztem, amint a nap fénye rávetült nem különösebb színű bundámra. Jóérzést keltett bennem, amint mások szerint kissé „csontos“

Legyen az, hogy… minthogy egy ciklus…. Kackackackac… hehehehe….. Istenem….De most de most de most már egy ideje nincs mit mondanom.egy

Don’t worry this is a poem. I’m not gonna rapBut let’s get into it, because our story starts at Pencey

6:40 és sikít a fülembe az ébresztőHomályos szemmel nézem a tájat.Köd.Ó, Te pára. Fehéren kószál a szél a törzsek közt.Aranyos

A trópusi viharok lángoló haragja,egeket érő hullámok a semmi közepén.A delejtűm közel a téves utat mutatja,s én a hánytató tengeribetegség

     Sosem hittem a szellemekben. Mindig kiröhögtem azokat az embereket, akik halloween éjjelén nem mernek kimozdulni otthonról, mert félnek. De

Folyton így kezdődött. Javier halkan lépkedett a nedves kővel burkolt padlózaton. Az ismerősen suttogó hely, akár egy rég elfeledettnek hitt

a kétféle kék kiütközik egymás mellettegymás alatt, egymás felettezek szerint és már csak színekben tudomkifejezni amit érzekahogy élek.a két vonat