Kanyonok halálszelében vergődő vándor voltam,
vacsorára ördögszekereket ettem.
Vihar közepén köteleket tépő hajósinas voltam,
üvöltött s vért könnyezett a tenyerem.
Hegyes jégcsapokkal fókákra vadászó eszkimó voltam,
tegnap halálra fagyott a gyerekem.
Uram földjeit szüntelen kapáló jobbágy voltam,
s úgy hívott “te”, mert nem tudtam a nevemet.
Cellám padlójára hugyozó rab voltam,
még pár óra és felnyalom.
Koszos kanalat melengető drogos voltam,
holnap örökre lerakom.
Éjszakát járó, ihletet kereső költő voltam,
felvágott ereimet pár sorban eladom.
Zsákutcákon hazafele igyekvő prostituált voltam,
és valaki elkapta a karom.
Egy új eszme dübörgését hallgató uralkodó voltam,
odakinn tízezer fáklya lobbant.
Csatatérre véletlenül tévedő kisgyermek voltam,
talpam alatt apám koponyája roppant.
Egy alkoholista szerető felesége voltam,
kulcsa az ajtó előtt koppant.
Atombombát szállító, reszkető pilóta voltam,
és láttam, ahogy a világ felrobbant.
Öntudatra ébredő Ádám voltam,
kezem ágyékom elé raktam.
Kést ragadó Ábrahám voltam,
Istentől kegyetlen parancsot kaptam.
Keresztet cipelő Jézus voltam,
a bűnösökért meghaltam.
Bűnös emberiség voltam,
és mindezt néztem, láttam, hagytam.
Nem létezik, csak egy félelem, egy fájdalom, egy halál,
de az ember csak képtelen túlnézni önmagán.