Sátor Bence: Sirató

Az öreg csalót megkoronázták,
lépése nyomát arannyal cicomázták.
Dagadt ujján szétpattant a jegygyűrű.
Csak legyen a trónhoz is épp ilyen hű.
Kényelmes, Fenség? Csak nem kér egy kis vizet?
Libabőrös már? Egyre gyűlik a hideg…

A hóhérokat már nem csak felszentelik,
hanem kezükbe teszik a keresztet is.
Elég, ha csak végignézünk szép hazánk táján,
szenteltvízzel és szép szóval űzik a múzeumból a sátánt.
Fogja sátorfáját és egy fagyott ágon megpihen,
nincs már hova költözzön. Eljött a nagy hideg.

És lám, törvény törvény hátán,
a könyvek már égnek a máglyán,
de pár szikra félrepattan, ha nem vigyázol, nagyúr,
és egy új rend menetelő fáklyája, ha meggyúl…
S ha a disznó pipázni kezd…igen…
Egyre gyűlik a sötét és a hideg…

A disznóvágást azért megtartjuk, biztonság kedvéért,
csak egy kis figyelmet kérünk a lelkéért.
A húsát meghagyjuk, felvágja majd ő maga,
ha a statikus zúgást már elviselhetetlennek tartja.
Alkalmazkodj! S nézd, testeden máris gyapjú fityeg,
így talán nem érzed meg, ha közeledik a hideg.

De hiába az olvadó arany, hiába a kiásott olaj,
hiába a kaparó füst, hiába az illatozó hónalj.
Hiába érzem nyelvemen a sós cseppet.
Talán valahol egy rossz letérőt tettem.
Nem lehet, hogy így lángol az embertömeg,
és mégis egyre gyűlik a sötét és a hideg…

Biztosan az a fránya prágai tél az oka.
Idén 14-en nem mennek haza karácsonyra.
A város az én szívem is elragadta,
de van, akiét örökre meg is tartja.
Szellemük egy egész ország nyakában liheg,
mindenhová elér a bénító hideg.

Tegnap meghalt a gyerekkori zaklatóm.
Már látom, hogy a sors is csak egy talpnyaló,
és nyálától egy süketnéma gonosz cipője ragad.
Hisz meghalt. Roppan a szó, mint csontjai az autó kereke alatt.
Hiába a bocsánat, ha a hulla rideg,
s lassan megkörnyékez engem is a hideg.

Lehet, hogy okolom a világot,
mert nem tudok okot adni a világnak,
de ha megvakulnák is tudnám,
hogy közeledik az utolsó hullám,
s hogy gyűlik a sötét, a hideg…
Jaj, de hideg…

Tudom, hogy nem te tehetsz róla, Istenem,
láttam, amit láttam, nem lehetek hát hitetlen.
Mégis, minden hozzád írt óda
valamelyik sora picikét csalóka,
szóljon hát az Embernek panasz-ballada.
Te írod a sorsod. Ragadd meg tolladat.