Mikor Penzinger tanár úr júniusban bejelentette, hogy változhat a tanóráink hossza a következő tanévtől, mindannyian azt hittük, hogy (jó szokásához híven) csak viccel. Augusztus végén viszont már hivatalossá vált, hogy a hagyományos 45 perces órákat 72 perces órák váltják fel.
Az osztályunk Messenger csoportjában perceken belül megállíthatatlan káosz tört ki. Senki sem tudta elhinni, hogy egy ekkora változtatás bevezethető, méghozzá bármilyen indoklás vagy próbaidőszak nélkül. Sokan teóriák gyártásába fogtak, hogy megválaszolják:
Kinek a fejéből pattant ki a gondolat?
Miért van szükség egy ilyen drasztikus változásra?
Miért pont 72 perc egy óra?
A szeptemberi tanévnyitói beszédekből sem tudtunk meg sokkal többet, de akik elég szerencsések ahhoz, hogy Kiss László tanár úr informatikai csoportjába tartozzanak, azok elsőnek kaphattak választ a felmerülő kérdéseikre. A tanár úr több érvet is felhozott az új rendszer védelmére:
„A gimnázium egy átmenet a főiskola és alapiskola között – alapiskolán 45 perc, főiskolán már 90 perc egy tanítási óra, így a 72 perc a kettő között egy kompromisszum. Véleményem szerint a diákoknak is egyszerűbb napi 4 tantárgyra készülni az eddig megszokott 6-7 helyett. A szakkörök egyeztetése is zökkenőmentesebbé vált, mivel mindenki ugyanakkor végez.”
Pintes Gábor, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karának dékánja, aki egyúttal szülőként is érintett a változásban, is egyetért a változtatással. „Mivel számomra egy gimnázium és a benne folyó oktató-nevelő munka mindig is az egyetemi tanulmányok előszobáját jelentik, így a gimnáziumi oktatás belső megszervezésének a felsőoktatáshoz (ahol egy tanítási egység alap időtartama 90 perc) való igazítása/közelítése teljesen logikus lépésnek tűnik”. Kiemelte viszont a tanárok kulcsszerepét az ügyben, hiszen a felmerülő problémákat a saját pedagógiai érzékükkel kell majd megoldaniuk.
A tanítás kezdetével a diákok és a tanárok véleménye is kezdett kikristályosodni. Kíváncsi voltam, hogy milyen arányban támogatják vagy ellenzik az új rendszert a diákok – rengeteg embert megkérdezve tisztán kiderült, hogy a tanulók többsége legszívesebben visszatérne a hagyományos órarendhez. Lassan, de biztosan a gimi két félre osztódott: a hosszabb órák lelkes támogatóira és a hagyományos, 45 percet gyászolókra. A tanítási órák állandó témájává vált az új rendszer, és mindig volt egy lelkes diák, aki nagy mosollyal feltette a kezét és megkérdezte: Maga mit gondol erről? – és mint a diákoknál, ugyanúgy tanáraink válaszai között is hatalmas volt a kontraszt.
Terebessy tanárnőt nagyon meglepte, hogy a változást úgy vezették be, hogy előtte arról sem szóltak a tanároknak (sem), hogy változás készül, így nem volt lehetőség a megbeszélésre. Megosztotta velünk, hogy továbbra sem rajong az ötletért. Tapasztalatai szerint „az idegen nyelvi tantárgyaknál nem mindegy, hogy egy diák heti kettő vagy négy alkalommal gyakorolhatja és beszélhet az adott nyelven, hiszen így nagyobb mennyiségű anyagot kell átvenni kevesebb „rögzítéssel”.
Mindezt figyelembe véve, előttünk áll a legfontosabb kérdés – hogyan tovább, mi a suli jövője? Kiss tanár úr tervei szerint az új rendszer jövőjéről egy véleményfelmérés fog dönteni. Egyúttal reméli, hogy a leendő elsősöket nem tántorítja el a „72-perc rémhíre”.
Bár az első pár hétben sokan szkeptikusak voltak – köztük én is –, legtöbben már egész jól hozzászoktunk ehhez az új rendszerhez. Egy biztos – bár az órarendünk megváltozott, iskolánk minősége és családias hangulata ettől még ugyanolyan marad! 😀